A CSÁSZÁR – любов

A szerelemben A Császár arról az emberről szól, aki mindenkit megvéd, és akihez közben senki nem tud közel kerülni.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy férfi ül egy hatalmas kőtrónuson, egyenes háttal, mereven, és figyeld meg, hogy nem dől hátra, nem lazít, nem támaszkodik meg semmin — ez az ember akkor sem engedi el magát, amikor senki nem nézi.

A bíbor köpenye alatt páncélt visel, pedig senki nem támadja, hiszen egyedül ül a trónján, és ez a lap legszomorúbb részlete: valamikor megtanulta, hogy a páncélt nem lehet levenni, talán mert egyszer levette, és pont akkor kapott ütést, vagy mert soha senki nem védte meg, ezért magának kellett a saját falává válnia.

Csakhogy a páncél nem enged át semmit, sem befelé, sem kifelé — ha tehát melletted mindenki biztonságban van, csak éppen senki nem tud hozzád érni, akkor ez a te lapod.

Ha kapcsolatban élsz, akkor ez a lap kétféleképpen szólhat hozzád: vagy te vagy az, aki mindent megold, kifizet, megjavít és eltervez, és fogalmad sincs, miért érzi magát a párod mégis egyedül melletted — vagy ilyen ember mellett élsz, akiről tudod, hogy meghalna érted, de azt soha nem mondja ki, hogy szeret, mert helyette inkább csinál valamit.

A tettek felérnek ezer szóval, de egyet ki is kell mondani, mert a másik ember nem gondolatolvasó: attól, hogy te tudod, mit érzel, ő még nem tudja.

Ha egyedül vagy, figyeld meg a háttérben a kopár hegyeket és az egyetlen vékony folyót, mert a túl sok rend kiszárítja a földet — ahol minden szabályozva van, ahol minden nap pontosan ugyanúgy telik, ott nem tud nőni semmi új, és egy másik ember nem fér be egy tökéletesen beosztott életbe.

Ma vedd le a páncélt tíz percre, mert nem támad senki.

Mindenki biztonságban van melletted — csak éppen senki nem tud közel kerülni hozzád.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy szakállas férfi ül egy hatalmas kőtrónuson, egyenes háttal, mereven, miközben a háttérben kopár vörös hegyek merednek az égnek, alattuk pedig egyetlen vékony folyó csordogál, ami az egész képen az egyetlen élő dolog.

És figyeld meg, hogyan ül: nem dől hátra, nem lazít, nem támaszkodik meg semmin, mert ez az ember akkor sem engedi el magát, amikor senki nem nézi.

Most pedig nézd meg a bíbor köpenye alatt a páncélt, mert ebben van ennek a lapnak a szíve: senki nem támadja, egyedül ül a trónján, ő mégis készenlétben van.

Valamikor ugyanis megtanultad, hogy ezt nem lehet levenni — talán mert egyszer levetted, és pont akkor kapott ütést a szíved, vagy mert soha senki nem védett meg, ezért neked kellett a saját faladdá válnod. És működik is: melletted mindenki biztonságban van, mert te intézkedsz, te fizetsz, te javítod meg, te oldod meg, te állod a sarat.

Csakhogy a páncél nem enged át semmit, sem kifelé, sem befelé — vagyis pontosan az nem jut el hozzád, amiért az egészet csinálod.

És most halld meg ezt, mert fontos: attól, hogy te tudod, mit érzel, ő még nem tudja. A tetteid felérnek ezer szóval, de egyetlen mondatot ki is kell mondani, hiszen a másik ember nem gondolatolvasó, és a szeretetet nem tudja leolvasni a megjavított csapról.

Figyeld meg a háttérben azt a kopár tájat is, ahol egyetlen vékony folyó maradt, mert ez a figyelmeztetésed: a túl sok rend kiszárítja a földet, hiszen ahol minden szabályozva van, ahol minden nap pontosan ugyanúgy telik, ott nem tud nőni semmi új — és egy másik ember nem fér be egy tökéletesen beosztott életbe.

De az a folyó ott van, és nem száradt ki, csak nagyon vékony lett.

Ma este vedd le a páncélt tíz percre, mert nem támad senki: mondj ki egyetlen mondatot arról, amit érzel, vagy kérj valamit magadnak. Ha ettől most összeszorult a gyomrod, akkor pontosan neked szól ez a lap.

Fordított állásban az elv fontosabb lett az embernél: igazad van, minden pontosan úgy történik, ahogy elrendelted, és közben senki nem mer őszintén szólni hozzád.