A REMETE – ást

A szerelemben A REMETE a legnehezebb lapok egyike, mert csendet kér ott, ahol a legjobban félünk a csendtől.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy szürke csuhás öregember áll egy havas hegycsúcson, a kezében lámpással, körülötte pedig hó, csend és sötétkék ég — semmi más, sem ház, sem út, sem másik ember.

És figyeld meg, hogy lefelé néz: feljutott a csúcsra, és nem az eget nézi, hanem az ösvényt, amin jött.

Van itt egy különbség, amit érdemes pontosan tudni: az egyedüllétet választja az ember, a magány pedig megtörténik vele. Ez az öreg választotta — és ez a lap most azt kérdezi tőled, hogy te melyikben élsz.

Ha kapcsolatban élsz, ez a lap nem szakítást jelent, hanem távolságot: azt, hogy nem lehet minden percet közösen eltölteni. Aki ugyanis soha nem marad egyedül, annak nincs mit hazavinnie a másikhoz — két üres ember nem tud egymást megtölteni.

Kérj tehát egy estét magadnak, és ne magyarázd túl. Nem tőle húzódsz vissza, hanem magadhoz.

Ha egyedül vagy, akkor nézd meg a lámpást: nem láng ég benne, hanem egy hatpontú csillag, és milyen kicsi az a fény — csak két lépésnyit lát tőle előre az ember. Nem kapod meg a térképet arról, hogy mikor és ki jön, csak annyi fényt kapsz, amennyi a következő lépéshez kell.

És most a legfontosabb: a lámpást nem magához húzza, hanem kifelé tartja, a sötétbe. Ez nem magának világít — valaki más jön odalent. Ha most egyedül vagy, akkor nem üres az életed, hanem világítasz valakinek, aki még úton van feléd.

Fordított állásban viszont a bezárkózás dolgozik: már nem azért vagy egyedül, hogy hallj, hanem mert megszoktad, és lassan minden közeledést tehernek élsz meg. Aki túl sokáig marad fent, annak a csend nem szentély lesz, hanem szokás.

A hó viszont a lap ára: odafent tiszta a levegő, de hideg van, és nincs kivel megosztani a kilátást. Ne maradj fent örökre.

Aki soha nem marad egyedül, annak nincs mit hazavinnie a másikhoz.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy ősz szakállú, szürke csuhás öregember áll egy havas hegycsúcson, a kezében lámpást tart maga elé, körülötte pedig hó, csend és sötétkék ég — semmi más, sem ház, sem út, sem másik ember.

És figyeld meg a legfontosabbat: lefelé néz. Feljutott a csúcsra, és nem az eget nézi, hanem az ösvényt, amin jött.

Ez a te üzeneted ma este, mert van itt egy különbség, amit pontosan kell tudni: az egyedüllétet választja az ember, a magány pedig megtörténik vele. Ez az öreg választotta — és ez a lap most azt kérdezi tőled, hogy te melyikben élsz.

Ha kapcsolatban élsz, ez a lap nem szakítást jelent, hanem távolságot: azt, hogy nem lehet minden percet közösen eltölteni, mert két üres ember nem tudja egymást megtölteni. Kérj egy estét magadnak, és ne magyarázd túl — nem tőle húzódsz vissza, hanem magadhoz.

Ha egyedül vagy, akkor nézd meg a lámpást, mert nem láng ég benne, hanem egy hatpontú csillag. És figyeld meg, milyen kicsi az a fény: nem világítja meg a hegyet, csak két lépésnyit lát tőle előre az ember.

Nem kapod meg tehát a térképet arról, hogy mikor jön valaki és ki lesz az — csak annyi fényt kapsz, amennyi a következő lépéshez kell. Aki pedig addig nem indul el, amíg nem látja a végét, az soha nem indul el.

És most a legfontosabb: a lámpást nem magához húzza, hogy jobban lásson, hanem előre tartja, kifelé, a sötétbe. Ez nem magának világít — valaki más jön odalent, és ő tudja, hogy jön, mert ő is jött valamikor.

Ha ma este egyedül vagy, halld meg ezt: nem üres az életed. Világítasz valakinek, aki még úton van feléd.

De a hó a lap ára is: odafent tiszta a levegő, csak hideg van, és nincs kivel megosztani a kilátást. Ne maradj fent örökre: a remete nem azért ment fel, hogy ott haljon meg, hanem hogy legyen mit lehoznia.

Fordított állásban a visszahúzódásból bezárkózás lesz: már nem azért vagy egyedül, hogy hallj, hanem mert megszoktad — és lassan minden közeledést tehernek élsz meg.