ÉRMÉK HETES – ást

A szerelemben az Érmék Hetese az a pillanat, amikor megállsz, és felteszed magadnak a kérdést, amit hónapok óta kerülsz: megéri ez?

Nincs dráma. Nem csalt meg, nem veszekedtetek. A bokor él. Csak nem érett be – és te ott állsz a kapára támaszkodva, és nem tudod, hogy amit csinálsz, az hűség-e vagy önámítás.

Ez a lap először megnyugtat: nem baj, hogy kételkedsz. Aki soha nem áll meg megnézni, hol tart, az nem hűséges. Az csak vak.

Aztán figyelmeztet. Nézd meg, hogy tartja a kapát: rátámaszkodik. Ez nem lustaság, hanem fáradtság – és a fáradtság a kétely anyja. Kimerülten minden hosszú dolog értelmetlennek látszik. Ne dönts ma este. A fáradtságban hozott döntéseket szoktuk a legjobban megbánni.

És vedd észre, hol áll ez a lap a sorban: a lendület már elmúlt, a beérés még nincs itt. Középen. Az elején minden izgalmas, a végén minden látszik – középen csak csinálod. A legtöbb kapcsolat nem a nehézségbe hal bele. Az unalomba.

De a hetedik érme ott van a földön, külön. Valamit le kell írnod. Nem az egészet – egy dolgot. Egy sérelmet, amit három éve hordozol. Egy elvárást, ami sosem fog teljesülni. Egy régi képet arról, hogy ennek milyennek kellett volna lennie.

A leejtett érme nem kudarc. Tandíj. Amit a földre ejtesz, az a föld része lesz.

És ami marad, az érik. Nem látod, mert a föld alatt van. A szeretet is így nő: lassan, láthatatlanul – ne rúgd ki a földből, hogy megnézd, van-e gyökere.

Megéri ez egyáltalán?

Ez a kérdés van benned, és hetek óta hessegeted, mert szégyelled. Azt hiszed, aki szeret, az nem kérdez ilyet.

Kérdez. Az angyalok pont ezért jöttek ezzel a lappal: nem baj, hogy kételkedsz. Aki soha nem áll meg megnézni, hol tart, az nem hűséges – az csak vak.

Nézd meg a lapot. Áll egy ember a kertjében, a kapára támaszkodva. Előtte a bokor, rajta hat érme. Az arca nem boldog, nem is szomorú. Csak néz.

Ez te vagy ma este. Nincs dráma. Nem csalt meg, nem veszekedtetek. A bokor él, a termés rajta. De nem érett be – és te nem tudod, hogy amit csinálsz, az hűség-e vagy önámítás.

Figyeld meg, hogy tartja a kapát. Nem dolgozik vele. Rátámaszkodik. Ez nem lustaság: fáradtság. És a fáradtság a kétely anyja – kimerülten minden hosszú dolog értelmetlennek látszik.

Ezért az első kérésük: ne dönts ma este. Ne mondj ki semmit, amit reggel visszaszívnál. Fáradtságban hozzuk a legrosszabb döntéseinket.

A második nehezebb. Nézd meg újra a képet: hat érme a bokron, egy a földön, külön.

Valamit le kell tenned. Nem az egészet – egy dolgot. Egy sérelmet, amit három éve hordozol. Egy elvárást, ami sosem fog teljesülni. Egy képet arról, hogy ennek milyennek kellett volna lennie.

A leejtett érme nem kudarc. Tandíj. Amit a földre ejtesz, az nem vész el – az a föld része lesz, és abból nő majd a többi.

És a többi érik. Nem látod, mert a föld alatt van. A szeretet is így nő: lassan, láthatatlanul.

Ne rúgd ki a földből, hogy megnézd, van-e gyökere.