MÁG – povolanie

A munkában A Mágus a megvalósítás lapja, és egyben a legkellemetlenebb tükör az egész pakliban, mert elveszi tőled az utolsó mentségedet is.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy férfi áll az asztal mögött, az egyik kezét a magasba emelve, a másikkal a földre mutatva, mintha azt mondaná, hogy az ötlet önmagában semmit nem ér, amíg valaki le nem hozza ide, ahol elromolhat, ahol meg lehet fogni, és ahol ki lehet nevetni érte.

Most pedig nézd meg az asztalát, és számold össze, mi hiányzik róla — semmi, hiszen ott fekszik a bot, vagyis az akarat, a kehely, vagyis a szenvedély, a kard, vagyis a tudásod és a tisztánlátásod, és az érme, vagyis a pénz, az idő és a gyakorlat, tehát mind a négy eszköz, amivel ebben a világban bármit létre lehet hozni.

Ezért az a mondat, amit hónapok óta ismételgetsz — hogy majd ha lesz rá időd, ha összejön a tőke, ha elvégzed még azt az egy képzést, ha megjön hozzá a lendületed —, egyszerűen nem igaz, és ezt te is tudod, csak amíg hiányzik valami, addig van egy tökéletes mentséged arra, hogy ne kelljen megmérettetned magad.

A feje fölött lebegő fekvő nyolcas pedig azt üzeni, hogy az energia nem előbb jön, hanem közben, vagyis a munka hozza a kedvet, és nem a kedv a munkát — aki tehát arra vár, hogy előbb legyen lelkesedése, az örökké várni fog.

De a legfontosabb a két keze, mert ő nem a forrás, hanem a csatorna, és abban a pillanatban, amikor valaki elhiszi magáról, hogy ő maga az erő, azonnal szélhámossá válik: ugyanazok a szavak, ugyanaz a fellépés, csak éppen már nem megy át rajta semmi — a tehetséged nem a te érdemed, hanem a te feladatod.

A derekán tekergő kígyó, amelyik a saját farkába harap, azt jelenti, hogy ez az ember összetartja magát: nem a főnöke, nem a határidő és nem mások biztatása tartja egyben, hanem ő maga — és ha most senki nem kérdezi meg tőled, mit csináltál ma, akkor ez a lap pontosan neked szól.

Ma ne tervezz tovább, hanem csinálj meg egyetlen dolgot abból, amiről beszélsz.

Minden ott van az asztalon, és ezt szeretném, ha ma este végre kimondanád magadnak, mert nem hiányzik semmi.

Nézd meg jól a lapot, ahol egy férfi áll egy asztal mögött, és a testével egyenes vonalat húz az ég és a föld közé: a jobb kezét fehér pálcával a magasba emeli, a bal kezével pedig lefelé mutat, mintha azt mondaná, hogy az ötlet önmagában semmit nem ér mindaddig, amíg valaki le nem hozza ide, ahol el is romolhat, ahol meg lehet fogni, és ahol akár ki is lehet nevetni érte.

Most pedig nézd meg az asztalát, és számold össze, mi hiányzik róla, mert semmi: ott fekszik a bot, vagyis az akarat, a kehely, vagyis a szenvedély, a kard, vagyis a tudásod, és az érme, vagyis a pénz, az idő és a gyakorlat — mind a négy eszköz, amivel ebben a világban bármit létre lehet hozni.

Ezért az a mondat, amit hónapok óta ismételgetsz — hogy majd ha lesz rá időd, ha összejön a tőke, ha elvégzed még azt az egy képzést, ha megjön hozzá a lendületed —, egyszerűen nem igaz, és ezt legbelül te is tudod, csak kényelmetlen tudni, hiszen amíg hiányzik valami, addig van egy tökéletes mentséged arra, hogy ne kelljen megméretned magad.

És figyeld meg a feje fölött a fekvő nyolcast, a végtelen jelét, mert az azt üzeni, hogy az energia nem előtte jön, hanem közben: a munka hozza a kedvet, nem pedig a kedv a munkát, tehát aki arra vár, hogy majd egy reggel felébred lelkesen, az örökké várni fog.

Van azonban valami, amit ki kell mondanom, mert ez ennek a lapnak a szíve, és téged is meg fog védeni: nézd meg még egyszer a két kezét, mert ő nem a forrás, hanem a csatorna, egy cső, amin keresztül valami átfolyik — és abban a pillanatban, amikor valaki elhiszi magáról, hogy ő maga az erő, minden mozdulata ugyanaz marad, csak éppen már nem megy át rajta semmi.

A tehetséged nem a te érdemed, hanem a te feladatod, ezért ne birtokold, hanem engedd át.

És nézd meg a derekán a kígyót, amelyik a saját farkába harap, mert ez az ember összetartja magát: nem a főnöke, nem a határidő és nem más biztatása tartja egyben, hanem ő maga — ha tehát most senki nem kérdezi meg tőled, mit csináltál ma, akkor neked kell megcsinálnod anélkül, hogy bárki nézné.

Ma ne tervezz tovább, ne olvass róla még egy könyvet, és ne beszéld meg még egy emberrel, hanem csinálj meg egyetlen dolgot abból, amiről hetek óta beszélsz — az asztalod tele van, és egyedül az kell hozzá, hogy felemeld a kezed.